2012. november 29., csütörtök

Ételosztás hidegben


Egy újabb ételosztáson vagyunk túl. Valahogy elkényelmesedtünk a melegben, mert most meglepetésszerűen ért a hideg bennünket. Szervezettek, rendezettek voltunk. Egyszerűsítettük a dolgainkat. A lencsefőzelékbe csak répát tettünk. Egyik oka mert gyorsabban lehet pucolni, aprítani. Szóval időre kész lettünk. Egy átmeneti otthon lakói bejelentkeztek ételért. Sajnos volt egyfajta negatív érzésem ezzel kapcsolatban, de lefőztük az adagokat. Mivel a vonzás törvénye tökéletesen működik, így sajnos nem jelentek meg, így ismét ránk maradt 20 liter étel. Persze kárba nem vész, hiszen egy átmeneti hajléktalanokat ellátó szervezethez vittük át. Már várták. Sajnos nincs ötletem, hogyan lehetne optimalizálni az adagok számát. Jó lenne ha annyit főznénk amennyiért el is jönnek. Vagy épp Krisna akarata, hogy a hajléktalanszállóra is kerüljön prasadam?!


2012. november 28., szerda

Coelho: Az ausztrál és az újsághirdetés


Sydney kikötőjében vagyok, nézem a szép hidat, ami a város két felét összeköti egymással. Egyszer csak odalép hozzám egy ausztrál, és megkért, hogy olvassak fel neki egy újsághirdetést.
-          Nagyon kicsik a betűk – magyarázza. – Nem tudom elolvasni.
Próbálom elolvasni, de nincs nálam az olvasószemüvegem. Elnézést kérek a férfitól.
-          Ó, ne is törődjön vele – mondja. – mondjak valamit? szerintem Isten is rövidlátó. Nem azért mert öreg, hanem mert ő akarja így. Ezért ha valaki hibázik, nem látja jól, és inkább megbocsájt az illetőnek, mert nem akar igazságtalanul dönteni.
-             És mi a helyzet a jó cselekedetekkel? – kérdezem.
-          Nos, Isten soha nem felejti otthon a szemüvegét – feleli nevetve az ausztrál, és továbbáll.


2012. november 26., hétfő

Plakát nézőben


Már biztos írtam nem egyszer, hogy családi hagyományként jobboldaliságot hoztam magammal. De ez nem egyenlő a vaksággal. Reggel gyalog mentem dolgozni, és az alábbi plakátot szúrtam ki a szürkületben.
Először is jót nevettem, hogy tényleg erre aztán van pénz. Majd próbáltam nem gyártani összeesküvés elméleteket, hogy ki is pénzeli ezt valójában, mert hát a politika kiszámíthatatlan, és legkevésbé sem hiszem, hogy függetlenek készítették ezt a plakátot. De abban biztos vagyok, hogy ez az adófizetők pénzén történt. És hogy mi a hozzáfűznivalóm? Csak annyi, hogy egy országot nem lehet többször tönkretenni. Országunkat már réges-régen tönkretették. Anno egészen Koppányig vissza lehetne vezetni. Na de minek is? Ki kellene törnünk, előre kellene néznünk, a múltat lezárni., mert soha sem lesz jövőnk…

2012. november 23., péntek

Világvége feeling


Már a legelején le szeretném szögezni írásomnak nem célja másokat megbántani. Egyszerűen csak annyira téma ez a világvége, hogy nem hagyhatom szó nélkül. 35 évem alatt két világvégét éltem meg. Az egyik az 1999-es teljes napfogyatkozás a másik a 2000/2001 szilveszter. Lehet volt több is, de azokra nem tudok visszaemlékezni (lehet átaludtam). Na de most a 2012 december 21 tartja lázban a világot. Jönnek a körlevelek, jön a Nasa nyilatkozat, vannak akik bunkert építenek, vannak akik praktikus tanácsokkal látnak el. És vannak aki nem anyagi szinten képzelik el a vilgá végét. Van akik szerint 10 napig se gáz, se villany, se víz. Vannak akik szerinte ez 3 napig tart, de nem baj mert úgy sem emlékszünk majd rá mert át fogjuk aludni. És biztos megannyi változat van, mindenki válassza ki a magának megfelelőt. Vagy csak éljen és várja a december 22-ét. Mert eljön az a nap is. És felkelünk, és eszünk, és dolgozunk és alszunk. Szóval ne éljük bele magunkat, hogy december 22-én a semmire ébredünk, mert nagyot fogunk csalódni mikor az ágyunkban ébredünk…

2012. november 22., csütörtök

..avagy én nem bírom ki szó nélkül..


Tegnap este kaptunk egy levelet, elektronikus úton, hogy egy képet jogtalanul használtunk fel az általam is szerkesztett honlapon, kérték töröljük onnan. A főszereplő a kurkuma volt. Persze értem a jogvédelmet, így nem dúltam fúltam. Na de reggel a boltban épp két eladó hölgy kezdett vitába a tv-ben látott kurkuma kapszula láttán. Egyikük mellette, míg a másik ellene érvelt. Jó magam mikor először láttam ezt a reklámot jót nevettem. 10.000 forint a kapszuláért, mikor fűszerként olcsóbban hozzá lehet jutni, és valószínűleg az E betű tartalma is kevesebb. A lényeg, hogy a tvben látható vásárló műsör felkapta a kurkumát, mely gyulladás csökkentő hatása miatt nagyon jó az ízületekre. Na de visszatérve a boltba. A szkeptikus hölgy hangja belengte illetve betelítette az egész boltot, így mindenki hallhatta, hogy a kurkuma nem mást mint húsleves színező fűszer. És itt úgy éreztem, hogy meg kell védene, ki kell állnom a kurkuma védelmében. És csendesen szóltam az újdonsult kurkuma kedvelőnek, hogy márpedig de igen, jó az a kurkuma és nem csak színezék, s ha teheti ne kapszulában fogyassza, hanem tegye mindenbe. A hölgy szépen halkan megköszönte, mint akinek titkolnia is kell, hogy kurkuma rajongóvá vált. Na de szkeptikusunk csak tovább folytatta, hogy ha el lehet hinni, hogy a kurkuma gyógyító erővel bír, akkor minek is vannak az orvosok, és hogy milyen hülyeség már hogy a tv-nek mindent elhiszünk. Én erre határozottam a szemébe néztem: hiszek a kurkumában. A hölgy pedig: jah ha valaki hisz benne, akkor nincs mit tenni. Közben a pénztárhoz értem, majd kiléptem a boltból, és már én sem tudtam mióta is vagyok fanatikus kurkuma rajongó, hogy minek is szóltam bele az egészbe. És amúgy is: miért kísért engem ebben a 12 órában kétszer is kurkuma?!

2012. november 20., kedd

A multi útvesztőjében


Shoping délutánt tartottam. Hamar ráunok én az ilyen dolgokra, így egy kabát és egy pulcsi vásárlásánál többre nem is jutottam. A pénztárnál láttam, hogy nem annyit kell fizetnem mint amire számítottam. Sebaj utam az ügyfélszolgálatra vezetett. Nem voltam ideges, meg sem lepődtem , jártam már így. Vissza is kaptam a különbözetet: ingyen pénzfelvétel. Na de hazaérkezvén mégis csak sikerült felhúznom magam: a kötött pulcsiban benne maradt a lopásgátló. Bár nem gátolt meg semmiben, mert olyan simán kisétáltam mint még soha. Hát persze hogy nem tudtam leszedni. Na ezen már meglepődtem. Közben észrevettem hogy a lopásgátlónál a bomlás is megkezdődött. Így visszatértem két nap múlva az áruházba. Befelé persze hogy besípoltam: nem egyszer hanem kétszer is. Lassan törzsvendég leszek az ügyfélszolgálaton. Na kiszedték a kék műanyag szutykot a pulcsiból, és ott tátongott a lyuk. Teljes nyugalommal közöltem én levásárolom. Így két nap alatt kétszer divat shopingoltam. Hát igen aki megteheti…

2012. november 18., vasárnap

Néha jó lenne butának lenni


Vannak napok amikor rájövök: saját életemet én bonyolítom. A dolgokhoz való hozzáállásommal én befolyásolom legfőképpen a gondolataimmal. Néha kellene egy off gomb, és egyszerűen csak szemlélődőnek lenne: aki kívül tudja magát helyezni a történéseken, az érzelmeimen. Szeretném kívülről látni, vagy lehet nem is szeretném sem látni sem érezni. A lényeg hogy egy kis pause kellene, és csak úgy egyszerűen lenni. Felmerül bennem, hogy mennyivel könnyebben élnek, élhetnek azok akik nem agyalnak, akik csak vannak, vagy akiknek épp elég az, hogy megmondják mit tegyenek, merre menjenek stb. Vannak pillanatok mikor még vágyok is erre. Aztán meg mintha megvilágosodnék, és fedezem fel hogy épp ezektől a gondolatoktól vagyunk másabbak. Akiknek ebben az életükben nem nyílik ki a szemük, majd a következőben fog. És igen senki nem mondta, és nem ígérte, hogy az önmegvalósítás, az önismeret könnyű és fájdalommentes. És hogy miért azok szenvednek, akik az úton vannak? Hát hogy tudják hogy haladni kell, nem megtorpanni, és nem visszafordulni. Szóval harcra fel kedves gondolkozók, a következő élet már könnyebb lesz.

2012. november 17., szombat

A vallás mindenre magyarázat?

Minap olvastam egy hírt „Életét vesztette egy Írországban élő indiai nő, miután az ír orvosok katolikus hitükre hivatkozva megtagadták tőle az abortusz elvégzését. A nő később elvetélt és vérmérgezést kapott.”  A cikk szerint azért tagadták meg az abortuszt, mert hogy Írország katolikus ország és ez tiltott dolog. Elgondolkoztam hányszor vádolnak meg hogy egy szektához tartozom, ahol az emberek agymosottak és nem gondolkoznak, csak követik a tanokat. Hát azt hiszem az embereket soha nem a vallásuk alapján kell megítélni, hiszen ha így tennék nem lennék különb másokkal. Sajnálom, hogy ilyen híreket kell hallani, és sajnálom hogy vannak akik majd vallási fanatizmussal vádolják meg az abortusz ellenzőket. Úgy gondolom a vallás gyakorlás nem tiltja a gondolkodást. És az alábbi magyarázat sem elfogadható számomra: Írországban az alkotmány tiltja az abortuszt. Egy 1992-es legfelső bírósági döntés értelmében a terhesség-megszakítás végrehajtható, ha az anya élete veszélyben forog vagy félő, hogy a terhes nő öngyilkosságot kísérelne meg. Ezt a döntést azonban öt egymást követő kormány sem ültette át törvénybe. Tényleg egy törvény kell az élet megmentéséhez? Nem lehet gondolkozni? Mert ezt sem ültette át törvénybe a parlament? Mi köze ennek a vallásossághoz? Semmi. Ez egyszerű emberi intelligencia lenne…ha lenne… 


2012. november 15., csütörtök

Divali a fény ünnepe

Dívali, a mécsesfüzér, fények sora - mondja a szanszkrit - a bőség, a gyarapodás, a fény, a tudat tisztaságának ünnepe. Dívali vagy Dípávali e meghitt ünnepén Isten inkarnációjának, az Úr Rámacsandrának győzelmét ünneplik a hívek Rávana démon felett valamint azt követő hazatérését. Dívali a hindu újesztendő napja is egyben. Indiában és most már szerte a világon fények sokaságát gyújtják eben az időszakban, ahogy egykor Rámacsandra útját is kirakták az emberek, hogy mielőbb hazataláljon Ajódhjába. A hagyomány ma is él, mindenki részt vállalhat a Fény hazatérésében, a sötétség feletti győzelemben, s elérheti, hogy bőség és boldogság lépjen be az otthonába.
Nincs az idő járását szebben jelző égi óramű, mint a Nap. ő adja az életerőt, energiát, de ma már tudjuk, a jókedvet, az őszinte mosolyt is. Fénye, színe, akár az arany, s így egyszerre adja a tudat tisztaságát, a jólétet, bőséget, de a rétek, legelők gazdaságát is, ereje érleli a gabonát.
A Nap fénye azonban, túl a fényes csillagon, számtalan földi dolgot áthat. Képviseli életünkben a jólétet, az anyagi örömöket, de a tudat tiszta fényét is. Az önismeretet, a tudással felvértezett öntudatot, amely okosan helyezi el magát az anyagi természetben. Képviseli a rejtett belső erőt, a testből fakadó, életet jelző hőt, s az égi utakat rovó bolygók legfelsőbb urát, Szúrját, a Napistent.
Az ünnep ideje
A mérsékelt égövön októberben elfogy a Nap ereje. Nedves, párás, ködös reggelekre szeles napok jönnek. Terjeszkedik a sötétség, s kicsit ilyenkor talán a félelem, a tudatlanság, az aggodalom is. Természeti népeknél a fakuló Nap erejét a szobába vitték, lángba zárták és tavaszig őrizték. A családi tűzhely képviselte erejét minden egyes sütés-főzéskor. A hideg telek idején az öregek gyakrabban meséltek. Megtanították a gyermekeket a kétkezi mesterségekre, de a számolásra, írásra, olvasásra, a mesébe szőtt tanulságok fondorlatos átadására is.
Fényadó
A Fényadó Ünnep a Nap fényétől kölcsönzött jókedvet tartogatja a jövő esztendőnek. Megőrzi a föld illatát, a víz ízét, az otthon melegét, a tudás fényét, a vallásos rítusok tisztaságát. Behozzuk a lángot a szobába és kézről kézre adjuk, miként a tudás vándorol szájról szájra - így ismerjük a tapasztalatokon túli mesét. Ez a tudás összekapcsolja az égit a földivel, az anyagit a lelkivel. Van bármi más, mit fontosabb volna átköltöztetnünk az új esztendőre?
A természet körforgásából adódó új év a megtisztulást is segíti. A múlt, a terhek, a feleslegesen magunkra aggatott szerepek elengedése után talán egy kicsit maradandóbbat keresünk.
Tradíció
Ha magunk is mécsest gyújtunk otthonunkban, becsalogathatjuk a szeretetet és a sikereket a fedél alá, s Indiában - azt beszélik - Laksmí déví, a szerencse, a gazdagság és az öröm istennője is betér majd hozzánk. ő a Fénytől, hitvesétől, a Legfelsőbb Úrtól elválaszthatatlan, így - miként követi a fény útját - magunk is vendégül láthatjuk. A hagyomány szerint egészséget, jólétet hoz az emberek életébe.
Dípávalí szent ünnepén a láng hordozására buzdítunk mindenkit. Az életerő, az ünnep, és a tudás fényét egyszerre nyújtjuk át Önnek, s ez alakalomból invitáljuk a Fényadó Ünnepre.



2012. november 14., szerda

Fesztiválozás


Szombaton délben indultunk is. Még beszaladtunk cukrot venni és aztán irány Somogyvámos. Megállapítottam messze van. Na de megéri. Hat körül értünk oda. Szállásadónk már fel is adta, de mondtam: ha megígérjük akkor megyünk. Gyors vacsi és indulás a templomba. Épp egy bhajanra léptünk be. Még láthattuk az Urakat mai ruhájukban. 

Aztán eltűntek a függöny mögött. Majd következett a Damodara astaka. 

Végre nem magányosan tartottam: emberek közt csak jobb. Aztán az Urak is visszatértek, így még lett egy kis ráadás bhajana. 

Jót is aludtam függetlenül attól, hogy nem a saját ágyamban voltam. Vasárnap reggel hatkor már a templomban voltunk. Csak úgy repkedtek a japa körök. Majd nem bírtunk az éhségünkkel így a kocsiban egy gyors reggelit követően csatlakoztunk a kirtanhoz. Az Urak ha lehet ilyet mondani még szebbek voltak, mint tegnap. 

Aztán volt abishek, ilyenkor tejben vajban és minden jóban megfürdetik Govardana Lal-t. 

Később meglátogattuk a bocikat, majd jött a felejthetetlen édesség áradat és a giri-pujeyam dal. 



Aztán pedig a lakoma. Majd a visszaút, ami szintén hosszú volt. Jövőre azt hiszem három napot szánunk egy fesztiválra: kell a felvezetés, a részvétel és a levezetés.

2012. november 10., szombat

Govardanra készülve

Emlékszem első találkozásom Devamrita Maharaja-al egy Govardan pujá-n történt meg. Ismerős volt a bhajan stílusa, hangja, de valahogy nem fogam fel hogy ott lehet bent. Párom lelkesen buzdított menjek befele hiszen itt van. És igen: bemenetem, és csak a fesztivál végén jöttem ki onnan. Ismét elérkezett egy Govardana puja, s mi 10ed magammal édességet készítettünk. Ilyenkor sok-sok édesség gyűlik össze: egy egész hegynyi. Szóval a hetem elég húzós volt, mert kellettek a plusz órák, hogy a szombati munkamap felét le tudjam csúsztatni. Valójában 5-kor keltem, fürdés, japa. Negyed nyolckor már munkahelyemen voltam, és maradt egészen este hatig. Otthon a megmaradt körök befejezése után Damodara majd alvás. Pénteken csak kettőig dolgoztam: rohanás haza, fürdés és indulás az étterembe az édességgyárba. Ilyenkor puja tisztának kell lenni, ami annyit tesz, hogy fürdés után teljesen tiszta ruhát veszel fel, s nem eszel, iszol és nem mész mosdóban se. Jó páran összegyűltünk ily tisztán. Én a marcipán golyózás birodalmába csöppentem. Ugyanis minden fesztiválra a debreceniek készítik a Radhe-Syama golyókat. Végy egy marcipán tömböt: formázz belőle max 2 cm átmérőjű golyókat, majd ételfestékkel, bambusz pálca segítségével írd az egyikre: Radhe, a másikra Syama. Én az utóbbit választottam. Jelentem az íráskészségemre nincs fejlesztő hatással a „qwertz” feltalálása. Így minden tőlem telhetőt megtetettem, de azt hiszem a vér nem válik vízzé, s bár nem vagyok rocker, de eléggé Slayer-es re sikerültek S betűim.
 


 

2012. november 4., vasárnap

Szerzői jogok


Főzzünk bhaktásan



Ha az ember férje szakács akkor elkényelmesedik. Így volt ez ma nálam is. Csak vártam és vártam. Délután négy körül ráébredtem: az én uram nem főz ma. 

Na nézzük mi is van hűtőben: cékla, káposzta, sárgarépa, krumpli, dió és mák. 

Segítségül hívtam a netet,  és rá is találtam egy egyszerű de nagyszerű receptre. Nézzük csak:


Sárgarépa krémleves recept
1 közepes sárgarépa, 1 kis fej burgonya 1 fél vöröshagyma, ételízesítő, majoranna, rozmaring, kakukkfű, bors

Ugyebár mi nem eszünk hagymát így a hagyma és az ételízesítő kilőve. Sebaj van hing, ami mindezt pótolja. Na de mit is jelent a közepes sárgarépa? Mindig is bírtam a leírásokat mint ízlés szerint, egy csipetnyi és a hasonló kifejezések roppant nagy segítségére vannak a kezdő szakácsnak. Sebaj, mivel láttam, hogy a krumpli kicsit sem kicsi, így kivettem a legnagyobb méretű répát. Aztán pucoltam, daraboltam, majd az olajon pirítottam. Vagyis karamellizáltam és vártam, hogy piruljon. Persze felötlött bennem, hogy vajon a répán hogyan veszem észre, hogy pirult. Na a részleteken nem akadtam le. Felöntöttem fél liter vízzel, ez legalább egyértelmű: Ha megpirult, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje a zöldségeket. Ezután következett a fűszerezés. Jó néhány dobozt átnéztem, de kakukkfüvet nem találtam. így bazsalikom lett helyette. Most hogy olvasom, miközben blogolok a rozmaringot simán kihagytam. Na sebaj, már elfogyott. szóval víz, fűszer és főzés. Majd elő a turmix, beleönt, teker és kész is a csoda. Egy kis önállósággal a nagy könyv szerint készítettem, így az Urak is ettek belőle. És a nagyszerű az egészben pont két adag lett, így nem maradt egy falat sem. 


Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...