2012. augusztus 31., péntek

Hagyományok...szokások...korlátok...


Olvastam egy cikket, mely arról szól hogy egyre többen kérnek hamvasztást, szertartás nélkül, az urnát egyszerűen hazaviszik. A záró mondat elgondolkodtatott:
„Ezzel viszont (állítják a szakemberek) adott esetben kegyeletsértést követnek el, hiszen ily módon gyakorlatilag megakadályozzák, hogy mindazok, akik szerették a hozzátartozót, leróhassák kegyeletüket.”
Egyszerűen nem értem, miért kell ahhoz temetőbe menni, hogy egy szeretteinkre emlékezzünk. Nem értem miért kell ennyire a szertartásosság. Sok esetben csak azért, hogy mások lássák hogy igen mi rendben tartjuk a sírt. Igaz csak bizonyos napokon látogatjuk: születésnap, halottak napja. Esetleg karácsony. Kell a szép váza, a szép virág nehogy szó érje a ház elejét. Én úgy gondolom szeretteink a szívünkben és emlékeinkben élnek. Nem kell hozzá semmi más csak emlékezés. Aztán persze mindenkinek szíve joga emléket állítani, de ne számítson már kegyeletsértésnek ha valaki nem úgy tesz ahogy azt tőle elvárják…

2012. augusztus 30., csütörtök

Egyszerű ez


„Egyik este egy brahmana a Gangeszben állva végezte az esti imádkozását. Arra ment egy tigris, aki meg akarta támadni. Közben egy vadász is megjelent, aki egyből lelőtte a tigrist.
A tigris egyből visszajutott Istenhez, hiszen élete utolsó emléke a brahmana a Gangeszban, aki épp az esti imádatát végezte.”

Vagyis a kellékek: brahmana, tigris és a vadász. Ennyi lenne?? Na jó a legfontosabb mégis csak a szent név a történetben.

Vagy  keresek egy brahmanat és követem napi 24 órában. ..

Hódolatom

Tibi prabhu, ki jaya!!

2012. augusztus 27., hétfő

Reggeli szösszenet

Reggeli párbeszéd a buszon:
-          Nekem is kell ilyen.
-          Mit csinálnál vele? – kérdezi a mellette ülő néni
-          Semmit, csak kölcsönbe, majd visszatenném. – jött a gyermektől a válasz

Elgondolkodtató volt. Főleg, hogy vasárnapi előadáson épp azt hallottam, hogy egy bhakta tudatos arról, hogy nincs tulajdona, hogy minden Krisnáé, mi csak átmeneti tulajdonjoggal vagyunk felruházva. Szóval érdekes, hogy az ember olyan sok mindent akar, s ha megkapja akkor újabbat vagy másabbat szeretne. Közben amit addig megkapott már nem is használja. Vajon hány nő vesz magának olyan ruhát, kiegészítőt amit egyszer sem használ? Akkor ott megpillantva akarjuk, majd hazavisszük és ennyi. Jó esetben eltesszük valahova, néha viszont meg is feledkezünk róla, majd egy idő után csodálkozva felkiáltunk: jéé tényleg. És minderről egy dalszöveg jut az eszembe:

“Ami nem lehet a tiéd, mindig az kell.
Neked ez a kereszted, a sorsod, ami hajt.
De ha megkaptad, már nem érdekel
Ott rohad a szemétdombon majd.”

És a hozzátartozó dal:

2012. augusztus 25., szombat

India fesztivál


Tavaly az Ifjúsági ház megnyitóján voltunk, idén pedig az első Indiai fesztiválon Debrecenben. Ilyenkor mindig egy kis színpadi zenélés, majd ételkóstoló van. Így munka után a „sivatagi melegben” elsétáltam, majd prasadamot árultam. Este kellemesen elfáradva kerültem ágyba.





2012. augusztus 23., csütörtök

Mit is eszünk?


Eszembe jutott egy történet, ami évekkel ezelőtt történt. Volt egy lány aki büszke volt arra, hogy nem eszik sertést. Épp csirkemáj pástétomot evett. Kivettem a kezéből és elkezdtem az összetevőket olvasni: sertés ipari szalonna volt az első összetevő. Most egy másik kollégám ette, vele hangosan felolvastattam. Nem akartam én semmiről meggyőzni, maximum arról:olvassuk el mit is eszünk…

2012. augusztus 21., kedd

Sankirtana élmény


Tegnap sikerült pár könyvet is osztanom. Egy közülük maradandó volt. Odajött egy férfi, meglátta a Bhagavad-Gitat, s elmondta: elkezdte olvasni de vissza kellett adnia. Kérdezte mennyi? Mondtam 1500. Elment. Gondoltam egyet, megfogtam a könyvet s utána mentem. Ott áll társaival és épp mesélte hogy megvan az a a könyv, amit egyszer már elkezdett olvasni. Odaléptem, s mondtam: csak most csak itt csak neked 800. A férfi asszonyára nézett, aki nemleges választ adott neki. Én ránéztem, és határozottan annyit mondtam: ez az utolsó esélyed. Megvette, mert tényleg ez az utolsó esélyünk… 

Beszéljünk a franciákról: az első nap

Ohh hát oda nem menj, csalódás, koszos, büdös, és nem kedvesek. Még angolul sem beszélnek. Jó, de ott van Mr. Morrison, és hát bakancslistám...